2. Fejezet ~ Egy régi ismerős

Alice szemszöge:

Reggel, amikor felkeltem… Be voltam takarózva. Valaki járt itt…

Ki is pattantam az ágyból, hogy lefussak a konyhába, egy késért. Önvédelem, na!

Le is értem, de amikor visszamentem a szobámban ott volt…

- Csináltam neked egy kis reggelit, de ha leszúrsz, nem tudom odaadni! – tette le mosolyogva az asztalra a tálcát.

- Édes istenem, Rick! – ugrottam a pasi nyakába. – Tényleg, te vagy az?! – zokogtam a mellkasába.

Alaric Saltzman. Szomszéd srác. Gyermekkorom óta ismerem. Öt év van köztünk. Ami azt jelenti, hogy én most vagyok 16 éves, szóval ő már 21. Ó, édes istenem!

- Én vagyok az, persze – mosolygott, s homlokon csókolt. Oh, és milyen lágy volt…

- Hogy vagy? Mi újság? Csajok? – böktem oldalba.

- Te nem változtál semmit. Pörögsz, mint mindig – mosolygott.

Éreztem, hogy az arcom lángokban áll, de nem tudtam, miért. Leültünk az ágyra, s megeszegettük a reggelit, amit ő készített.

- Szóval, én jól vagyok. Szeptembertől lesz állásom, s már van másodállásom is – mosolygott.

- Egyáltalán hanyadika van ma? – vágtam a szavába hirtelen.

- 2010. június 25.

- Köszi – mosolyogtam. – Szóval, milyen állásod lesz/van?

- Vámpírvadász vagyok – Lefagytam. Úristen – És szeptembertől pedig történelem tanár leszek, abban a közép suliban, amelyikbe te is járni fogsz!

- Ééén?

- Igen te! – ööö oké biztos hogy nem!

- Na és arra még nem válaszoltál, hogy csajok terén mi újság van!

- Nem sok – vonta meg a vállát – Igazából semmi.

- Pedig olyan jó pasi lettél! És nincs senkid? – csodálkoztam.

- Amint látod – felelt kicsit zavartan. – Elmosogatok – pattant fel. – Nézz egy kis TV-t, vagy aludj fáradtnak tűnsz.

- Inkább nyűgös vagyok – húztam el a szám.

- Történt valami baj? – aggódott.

- Nem, nem semmi – füllentettem – Csak az intézet… - grimaszoltam.

- Akkor pihengess! – mosolygott, s eltűnt a boltív mögött.

Én hátravágódtam, s el is aludtam egyhamar.

~*~

Egy óra körül lehetet, amikor felébredtem. Rick ott feküdt mellettem. Popcorn-nal a kezében valami filmet nézett.

- Álmos lehettél – tett gúnyos megjegyzést.

- És ismétlem. Nyűgös – nyafogtam, majd a fejemre húztam a takarót.

- Kérsz? – mosolygott, amikor kikukucskáltam a takaró alól.

- Ühüm! – bólintottam, majd felültem. – Köszi – mosolyogtam.

Nagyban néztük a filmet és persze a legizgalmasabb résznél benyomták a reklámot…

- De jó, hogy itt vagy velem! – hajtottam lassan Rick vállára a fejem.

- Én meg örülök, hogy hazatértél! – ölelt magához. Olvadtam basszus.

- De nem maradhatok örökre itt – grimaszoltam.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett elengedve a karom.

- Megszöktem az intézetből. Kis idő kell nekik, hogy elkezdjenek keresni, hiszen „egy őrült mászkál a városban” akit meg kell állítani…

- Már nem sokáig – mosolygott sejtelmesen.

- Hm? – húztam fel a lábaim.

- Az állásom Mystic Falls-ban van. Oda kell elutaznom – felelte.

- Na ne merd azt mondani, hogy vissza kell mennem a diliházba, mert tényleg mindjárt…

- Héhé! Lassíts! Hallgass végig!

- Bocs – tettem a buksim a térdeimre.

- Szeretném ha velem jönnél. Összeszednéd az itteni cuccaid, én be megyek az intézetbe a többiért, hozzátok meg elmegyünk, amikor senki nincs otthon.

- Szóval megszöktetsz? – kerekedtek ki a szemeim.

- Persze, csak ha benne vagy…

- Benne, persze! – pattantam fel.

Alaric szemszöge:

Alice-t nem lehetett megállítani. Felpattant, s elővett egy tekercs kukászacskót.

- Kukászacskó? Komolyan? – grimaszoltam.

- Most miért? Nem is büdösek, még újak, és elég nagyok. Nincs annyi bőröndünk, hogy elég legyen mind a kettőnk ruháinak!

- Van benne valami – mosolyogtam – Na, mivel most hétfő van, szüleid nincsenek otthon menjünk el hozzátok, hogy összekapkod a cuccaid.

Úgy is tettünk szó szerint. Amikor bementünk a házba, Alice azt mondta, hogy maradjak az ajtóban, mert mindjárt jön. És igaza volt. Az ajtóból néztem mint művel. Nos, a következő kép tárult elém:

„-  Kinyitott egy zacskót. És az egyik szekrényét is. Kiemelte a polcokról a ruhákat és beledobálta.

- Amint ezzel végzet egy másik zacskót kinyitva a fiókjaiból dobálta bele a cuccokat.

- S legvégül a nagy szekrényét is kinyitotta, abból is belerakta egy harmadik szatyorba.”

Amíg ő ezt csinálta én a cipőit raktam egy szatyorba.

- Megvolnék - mosolygott. – Várj még egy kicsit!

Visszaugrott a szobájába a következőkért: Könyvek, CD-k, DVD-k, Kazetták, s egy fotóalbum. Na meg pár plüss.

- Mehetünk? – kérdeztem.

Ő csak könnyes szemmel bólintott.

- Jobb lesz így, hidd el nekem! – öleltem meg őt finoman.

- Remélem – suttogta, majd sírásban tört ki a drága.

Miután megnyugtattam hazavittem őt a kocsival, majd az bementem az intézetbe a többi cuccáért.

- Szóval, azt mondja, hogy már nem fog vissza jönni? – kérdezte az ügyeletes. Nem szimpatikus.

- Mondom. Már a városban sincs, én pedig megszabadítom magukat a cuccaitól – feleltem. – Láttam már magát valahol?

- Új vagyok, szóval nem hiszem.

- Hát jó.

Amíg Alice cuccaival robogtam haza rájöttem ki volt ő. James Connor. Státusza vámpír, szóval halál vár rá!

Hazaérve, láttam, hogy Alice szunyókál, s az egyik plüsst szorongatta a kezében. Az intézetes plüsscicáját leraktam mellé. Gondolom, azért volt nála, mert mindig azzal aludt. Olyan aranyos! Szóval, leraktam mellé és normálisan betakartam. Készítettem pár szendvicset, ami jó lesz holnapra reggelinek meg az útra, s a kihúzható kanapén megágyaztam magamnak, majd elaludtam.

Alice szemszöge:

Reggel ismét arra keltem, hogy be vagyok takarva… És velem volt az alvó társam is. Laposokat pislogva felültem az ágyon. Rick a kanapén ébredezett. Hozzávágtam a párnámat.

- Ezt miért kaptam? – nyafogta.

- Csak úgy – vontam meg a vállam. – Viccből.

Ő egyből kettőt vágott hozzám.

- Héé! Ez nem ér! – nevetgéltem.

- De de. Na tessék készülődni. Reggeli után indulunk Mystic Falls-ba. Még sok dolgunk lesz... Kell neked egy új személyazonosság. Igazolvány meg ilyenek…

- Oké! – vágódtam hátra.

Majd lassan kimásztam az ágyból. Zuhanyoztam, felöltöztem, s kimentem a konyhába.

- Csináltam forró csokit. Tudom, hogy régen szeretted! – mosolygott rám Rick.

- Most is imádom! – szökdeltem az asztalhoz.

Reggeli után Rick felpakolta a kocsit, s már úton is voltunk az új lakhelyünk felé.

Pár nap utazás és pihenés után meg is érkeztünk.

Az új házunkat egyszerűen imádom. És ez a város. Fantasztikusan misztikus…