13. Fejezet ~ Indulatok

sziasztok manókáim! Vééégre összejött a két komi, ezért itt a következő rész. Ennyire unalmas lenne a blog? Azért remélem nem! Itt bonyolódni fognak a szálak, de előzetesbe csak annyit árulok el, semmi nem az, aminek látszik.;) A határ megint két komi. Jó olvasást, és remélem hamar hozhatom az új részt! Puszi: Nina

Alice szemszöge:

Nináéktól hazaérve nem bírtam tovább. Elmentem felkeresni Danielt, hogy végezzek vele. Őszintén. Nem volt nehéz megtalálni őt.

- Hmm… Vendégem van! – vigyorgott elégedetten a barom.

- Azért jöttem, hogy megöljelek!

- Gyenge vagy te hozzám!

- Megfogadtam, hogy megöllek, ha bárkit bántasz. És most…

- Nem tudsz te megölni! Gyenge szar vagy! És már tudom ki lesz a következő ember, akivel végzek… Írtok már pár pasit is… Hahaha.

- Na ne! Őt nem… - nem hagyom.

- A pasid hamarabb halott lesz, mint ahogy azt hinnéd – kacagott. Kinyírom!

- Ha bántani mered őt…

- Akkor mi lesz? – kérdezte, s egy másodperc múlva már a nyakam harapta.

Felsikítottam, s egy aneurizmával löktem el magamtól. Pár másodperc múlva, már a levegőben lebegtem, s tűzgolyókat küldtem felé, játszadozásként.

És amikor már azt hittem h ténylegesen végzek ezzel a barom Daniel-lel a semmiből felbukkant Nina.

- Alice? - kérdezte Nina meglepetten - Mégis mi folyik itt?

Lassan leereszkedtem.
- Mégis minek látszik? Meg akartam ölni ezt a barmot.

Nina Danielre nézett.
- Szia cicám-mosolygott rá a srác.
Odarohant hozzá.
- Úristen, Daniel! Jól vagy? - aggódóan nézett rá. TÚL aggódóan.

- Mi a...? Hogy a...? - hebegtem.

- Élek - mosolygott rá Daniel.
Nina felsegítette.

- Örülök, hogy ennek a félkegyelmű barom oldalán állsz. Nem érdekel a múltja, a jelen és a jövő érdekel, amiben ez a barom hallottan szerepel! - ordítottam és ismét aneurizmát küldtem erre a baromra, aminek köszönhetően ismét sikítva a földre rogyott. - Megölt három lányt a városban, én pedig felesküdtem, hogy megölöm őt a nagyobb jó érdekében... És ha most megbocsátasz... - erősebbre vettem a fájdalmat.

Nem tudom, Nina mit csinált. Csak anyit láttam, hogy hozzá ér ahhoz a baromhoz. Elmormolt pár szót, mire az ujjából ezüst színű sugár lövellt ki. Daniel elmosolyodott és felnézett.
- Csak ennyit tudsz? - kérdezte tőlem.

Egyre idegesebb lettem, a szél pedig annyira felerősödött, hogy Daniel-t egy hurrikán kapta fel. Nem hagytam benne sokáig, hirtelen elmulasztottam. Vagy tíz métert zuhant, s egy tűzsugárral akartam megölni őt, de Nina nem hagyta.

Szinte hihetetlen volt, ahogy egy pillanat alatt eltávolította a sugarat. Védőréteget vont Daniel köré, amit semmivel nem tudtam áttörni.
- Hagyd abba, Alice! - kérte Nina - Beszéljük meg a dolgokat nyugisan, jó?

- Miért csinálod ezt? – könnyeztem meg, az ég pedig beborult. – És egyáltalán mi vagy te? – Nina mondhatott valamit, de nem hallottam, mert ekkor az ég dörögni kezdett. Kezeimet a magasba emeltem és egy felhőszakadást idéztem meg akaratom ellenére. – Tudod mit?! Nem is érdekel! Véd csak a barom barátod… És még te állítod azt, hogy a jókat véded… Chh, hazugság!

Ekkor egy széllökettel hátravágtam őket, s gyorsan – immáron sírva – rohantam haza.

Nina szemszöge:

Magam se tudom, miért mondtam amit. Kétségbeestem. Nagyon is. A régi emlékek rámtörtek. A következő, aki megtörik, én leszek. Robert bólintott.
-Azonnal idehívom-mondta, és eltűnt.
Pillantásom találkozott Stefanéval.Mondani akartam valamit, de Alice
Megelőzött.
-Megkeresem, és megölöm!
Azzal kirohant. Meglepetten néztem utána.
-Nem kellene megállítani?-kérdezte Stefan.
-Később.-legyintettem-Most fontosabb dolgunk van.
Alarick felháborodott.

-Alice nem elég fontos?-kérdezte-Egy önző dög vagy!Minden vámpír önző dög!
Azzal ő is kirohant. Stefanra néztem.
-Gyerünk, mondd ki! 
-Igazuk van-suttogta, majd ő is elment.
És ennyi. Máris egyedül maradtam. Tehát apának igaza volt.

Csak magamra számíthatok ebbe a rohadt világba! Márcsak Dericknek kell beintenie, és saját kezűleg ölöm meg magam. Ekkor SMS-em jött.
Derick fél óra múlva itt lesz. A szokott helyen várunk.
Sóhajtottam, és készülődni kezdtem.Örülnöm kellene. Viszont láthatom Dericket. De úgy, hogy egy barátomtól kell megszabadulnunk. Soha nem hittem, hogy eljön ez a perc. Hogy Dan tényleg elárul. Beléptem a ház ajtaján. Derick hozzám sietett, és átölelt. Belesimultam a karjaiba.

-Hiányoztál-suttogta. 
-Te is nekem-sóhajtottam.

12. Fejezet ~Daniel

Sziasztok manókák! Mint ígértem, meghoztam a következő részt. Kicsit rövid lett, de remélem tetszeni fog.  2 komi esetén jön a következő rész. Amúgy kinek szurkoltok? Dericknek, vagy Stefannak?;) 

Puszi:Nina
Nina szemszöge:

Daniel??? Nem, az lehetetlen! Ő... ő annyira más. Nem gyilkos, ebben biztos vagyok. Hm... milyen régen is volt, amikor először találkoztunk... Valamikor az 1500-as évek legelején. Egy gazdag nemesnek volt a fia. Még apám mutatott be neki.
Vacsorára indultunk hozzájuk. Az egyik szolga nyitott ajtót. Elvette a kabátunkat, és az étkezőbe vezetett minket.
- Tom! De örülök, hogy eljöttél! - lépett apámhoz egy alacsony, kövér férfi.
- Megígértem, hogy jövök, David-rázott vele kezet apám - Kérlek, hadd mutassam be a lányomat. Nina, az úr David Geiger, egy kedves jó barátom.

- Örvendek Mr. Geiger - pukedliztem.
- Miss Pierce - csókolt kezet a férfi - Atyja már nagyon sokat mesélt önről. És meg kell hagyni, szépsége tényleg megigéző.
- Köszönöm, uram - bólintottam.
Mindenhol a szépségemet dicsérték, ezért már meglehetősen untam. Könyörgöm, hagyjanak már! Ekkor egy fiatal fiú lépett be.

- Elnézést a késésért - hajtott fejet illedelmesen.
- Áh, Daniel! Tom, Miss Pierce, hadd mutassam be a fiamat. Daniel, üdvözöld a vendégeinket!
Daniel kezet rázott apámmal, majd felém fordult.
- Örülök, hogy megismerhetem, Miss Pierce - csókolt ő is kezet.
- Részemről a szerencse, Daniel.
Oké, a keresztnevén szólítottam, de hát felsőbb rendűek vagyunk, vagy mi. Ha azt kértem volna, hogy nyalja le a cipőm, meg kellett volna tennie. Fú, de nem akarok én itt lenni! Menjünk már haza! Tényleg anya döntött jól, amikor otthon maradt. Szerencsére az estének hamar vége lett. Bár Mr. Geiger nem titkolta szándékát, Daniel kérje meg a kezem. Még az ötlettől is elkapott a hányinger. Ám ha magam elé képzeltem Derick arcát, amikor közlöm vele, hogy hát hozzámegyek egy halandóhoz... elég muris lenne.
A következő pár napban szerencsémre nem kellett találkoznom se Daniellel, se az idegesítő apjával. Igazából Daniellel nem is volt problémám... Aztán jött AZ a nap. Az átváltozásának napja. Egy bálból jöttek hazafelé, amikor megtámadták őket. Zsoldosok voltak. Mr. Geigeren nem lehetett segíteni, de Daniel még élt. Időben érkeztem, szerencse, hogy a közelben lovagoltam. Nem tudtam mit tenni, vagy átváltoztatom, vagy hagyom meghalni. Az első lehetőséget választottam. Nem bántam meg. Daniel nagyszerű barátom lett. Igaz, idő kellett neki, hogy lecsillapodjanak vérengző gondolatai, de szerencsére Derick mindenben segítette. Hamar összebarátkoztak. Aztán elköltöztünk. Más város, más szabályok, új emberek. Ott ismertem meg őt. Lilianát. Egyszerű lány volt, az egyik földbirtokos lánya. Eleinte fújtunk egymásra, aztán idővel megbarátkoztunk. Én voltam az ostoba. Bemutattam őt Danielnek. A legjobb barátnőm volt... Egymásba szerettek. Emlékszek, órákat üvöltöttem Daniellel, hogy nem teheti, Lilia ember, ő pedig vámpír. NEM változtathatja át, mert akkor mindkettejüket megölöm. Ekkor keletkezett az első törés a kapcsolatunkba. Daniel nem akart hinni nekem. Csak bajt csinált volna, ha átváltoztatja Lilianát. De erre nem került sor... Új vámpírok érkeztek a városba. Csak én tudtam a jelenlétünkről, és Derick. Úgy döntöttünk, ketten elintézzük őket. A biztonság kedvéért dupla őrséget állítottunk. Hirtelen ért engem is a hír. Liliana meghalt. Az egyik emberünk talált rá. Aztán meglátta őket Daniel. Pont akkor értem oda, amikor meg akarta ölni. Én elhittem, hogy nem Paul volt a gyilkos. Daniel nem. Engem gyanúsított. Hogy én adtam parancsot Liliana megöletésére. Természetesen nem volt igaz. Csakhogy rajtam, és Dericken kívül senki nem tudta az igazságot. Még a szüleim se. Nem mertem elmondani nekik. Felelőtlennek neveztek volna, ami igaz is. Ostoba voltam, most már tudom. De akkor nem tudtam. Próbáltuk lenyugtatni Danielt, de nem sikerült. Elment. Azt mondta, nem kíván többé a Pierce klán tagja lenni. Megértettem. Főképp az én hibám, hogy Liliana meghalt. Attól a perctől, a távozásától nem láttam Danielt. Került minket. Soha nem járt arra, amerre mi voltunk. És most... Most állítólag itt van. És állítólag ő a gyilkosa ezeknek a lányoknak. Olyan hihetetlen ez az egész! Daniel nem gyilkos. Neki van szíve. Soha nem ölne ok nélkül. Illetve... régen ilyen volt. Olyan, mint mi, a Pierce klán. De most... Vajon változhat ennyit ember? Jobban mondva vámpír... Vajon képes lenne mindenkit megölni? Bosszút állni Liliana haláláért? Hiszen én megöltem az igazi gyilkosait! Annyi, de annyi kérdésem lenne hozzá... viszont nem kockáztathatok... most az egyszer nem.
- Azonnal hívjátok ide Dericket - néztem Robertre - Jöjjön ide... mielőbb.

11.Fejezet~Ismeretlen ismerős

Sziasztok manókák! Bocsánat, hogy ilyen soká, de meghoztam a következő részt. Remélem ez is tetszeni fog:) Az új rész két komi esetén jön majd. Annyit elárulok előzetesbe, hogy nagyon izgalmas lesz, egy visszaemlékezés. Hogy ki emlékezik vissza és kire? Nos, azt a következő részből megtudjátok!;) Puszi: Nina&Alice

~*~

Alice szemszöge:
Másnap reggel Alaric aludt, én pedig lementem a boltba. Elfogyott a csoki. ^^ Útközben kaptam egy SMS-t Ninától. „Minden oké veletek?” Válaszoltam is: „Persze, nincs semmi gond, nyugi! Puszi” A telefont figyelve mentem és nekiütköztem valakinek.
- Oh, bocsánat! – néztem fel. Szembe találkoztam a strandos pasival. – Vagy mégsem – húztam össze a szemem. Mocskos disznó.
- Azt hiszem még nem volt időm bemutatkozni. Daniel vagyok. – mondta mézesmázosan. Chh.
- Nem érdekel! Örülj, hogy még élsz, barom! – mondtam, s meglökve a vállát gyorsítottam a tempómon.
- Ugyan, hol marad a jó modorod? – vágott be elém, hirtelen.
Ez a gyorsaság… Szóval egy vámpírral állok szemben. Na de jó.
- Nem félek tőled, Daniel! – vicsorítottam rá. 
- Tudod, hány boszit öltem már meg? – oké, erre hátraléptem – Idősebbek és erősebbek voltak, mint te!
- Elmebeteg, gyilkos, szájhős rohadék! – ordítoztam rá, és tűzgolyókat dobáltam rá. Nem volt senki a közelben.
- Higgadj le, baba, mert bajok lesznek!
- Mint mondtam, nem félek magától – összehúztam a szemem és migrént keltettem a vámpír úrfi fejében. – Szívesen megölnélek, de ez túl nyílt hely ahhoz! – morogtam.
A pasi már a sikítás határán volt. Fogta a fejét, és egyre kisebbre gubózott össze.
- Hagyd abba te szuka!
- Akkor hagyom abba, amikor akarom! És jegyezd meg, ha ebben a városban valaki meghal, te leszel a következő!
Még egy kicsit élveztem a helyzetet, majd hirtelen elrántottam a fejem. A pasi kifeküdt, én pedig mosolyogva hazamentem. És még csak most futott át fejemen… Jövő héttől szeptember…
- …Meg fogok halni… - fejeztem be otthon a mondatot Rick-nek.
- Ugyan miért? 
- Hogy koncentráljak egyszerre két dologra? Az emberi dolgokra és természetfelettikre? 
- Sikerülni fog bogaram. Higgy nekem.
- Neked hiszek. Magamban nem hiszek.
- Pedig muszáj lesz – húzott magához.
- Megpróbálok – ugrottam az ölébe pár forró csók kíséretében.

Nina szemszöge:
Másnap korán indultunk. Igazából megszerettem azt a kis házat, pedig csak egy éjszakát töltöttem benne. Stefan kinyitotta előttem a kocsi ajtaját. Beszálltunk.
-Tudod...ahhoz képest, hogy igazából nem akartam jönni, most bánom, hogy ilyen hamar mennünk kell-mondtam.
Felnevetett.
-Hát, nem is tudom...végül is, csak majdnem öltél meg.
-Jól van na! Azt hittem, a fürdőbe vagy, és zajt hallottam-védekeztem.
-még jó, hogy jók a reflexeim.
Megcsókoltam az arcát.
-vezetek-morogta.
Felnevettem, majd gondolkodóba estem. Vajon most kivel állunk szemben? És egyáltalán van-e esélyünk vele szemben? Hiányzott Derick. Szinte engem is meghökkentett a tény, de hiányzott. Furcsa...amikor velem volt, mindig meg akartam szabadulni tőle. De most...akkoriban biztonságban éreztem magam. Istenem, mi van velem? Itt van nekem Stefan, és Derick után sírok? 
-Min gondolkozol?-érdeklődte valaki.
Felkaptam a fejem. Aztán leesett, hogy egy autóban ülök, és hazafelé tartok. Hm...hazafelé. Ott a hazád, ahol a szíved. de az én szívem hol van? Magam se tudom már. 
-Nem lényeg-válaszoltam, és a telefonommal kezdtem babrálni. 
nem tudtam semmire se koncentrálni, mindig elkalandoztak a gondolataim. Hol erre, hol arra. A családomra gondoltam. Liliára. Életem egyik legnagyobb vesztesége volt ő. Máig nem értem, hogy történhetett. De nem is ő volt a legnagyobb veszteség. Ő csak egy ember volt...A legjobb barátnőm volt...
Mikor megláttam a táblát, Stefanhoz fordultam.
-A házamnál rakj ki, ott találkozok Roberttel.
Bólintott.
-És Aliceék?-kérdezte
-Menj el, és nézd meg őket. Majd utánatok megyek. 
Itt lezártnak tekintettem a témát. Stefan kirakott a háznál. Elköszöntem tőle, majd bementem. Robert már a kanapén ült.

Stefan szemszöge:
Nina egész úton alig szólt hozzám. Mélyen a gondolataiba temetkezett. Erősen koncentráltam, és pár képet sikerült elkapnom. Egy srác volt az első. Derick. Hm...vajon ő kicsoda? Aztán egy lány következett. Nyilvánvaló volt, hogy ember. A név, amit csatolt mellé a Lilia volt. De több képet nem sikerült elkapnom. Nina nyilván rájött, miben mesterkedek, és kizárt a gondolataiból. Minden próbálkozásomra erős falba ütköztem. Hm...azt hiszem, sok mindent nem tudok még róla. Talán túl sok mindent nem. Miután elköszönt, Aliceékhez hajtottam. Kicsit félve kopogtam be, Aliceék úgy tudják, még nyaralunk... Aztán nyílt az ajtó, és ott állt Alice egy szál ingbe, és fehérneműbe.
-Stefan?-kérdezte hitetlenkedve.

Alice szemszöge:
- Stefan? - kérdeztem hitetlenkedve. – Hogy-hogy már itt? Nina jól van?
-Hát-vakarta meg a fejét-Ha minden igaz, még él...Talán bemehetnék? Aztán elmondok mindent.
- Ülj csak le - biccentettem a fejem a fotelbe.
Stefan leült, én pedig a kanapéra zuhantam.
-Rick?-nézett körül-Jobb lenne, ha ő is hallaná.
- Pihizik, de akkor szólok neki – pirultam el. Beflangáltam a szobába – Rick, Stefan beszélni akar velünk – ébresztettem fel pár csókkal.
- Azonnal megyek! – nyöszörögte. 
Én magamra kaptam egy nadrágot. És visszatértem az előszobába.
- Azonnal jön – mosolyogtam Stef-re, majd a komoly tekintetét figyelembe véve a mosolyom lehervadt – Ilyen rossz hír?
-Aggódom-vallotta be.
- Megjöttem – mondta nyúzottan Rick.
-Miattam lettél felébresztve?-nézett rá Stefan-Ezerbocs. Ha tudtam volna, Ninával tartok inkább.
- Ébren voltam csak vízszintben TV-ztem– kacagott Alaric.
Felnevetett.
-Az jó. Én egyszer a plafonra szereltem fel a plazmát. Csak egyszer éjjel a fejemre esett.
Erre én kacagni kezdtem, de észrevettem magam és befejeztem.
- Köhöm miről is akarsz beszélni? - tértem a lényegre.
-Hogyan?-nézett rám zavartan, majd lassan leesett neki-Jah! van egy kis probléma.
-Az mindig van. Mondjad - ébredt fel Rick is.
-Sokat én se tudok. Mindenesetre Nina aggódik. Mióta elmentünk, tegnap délután óta, 3 lányt öltek meg.
Lehajtottam a fejem. 
-Szóval nem tudjuk ki a tettes? - haraptam az ajkamba.
-Nina elment utánajárni a dolgoknak-Eléggé hideg volt a hangja. Csak nem gond van közöttük?
- Van egy tippem ki lehet... - szólaltam meg végül.
Felhúzta a szemöldökét, majd sóhajtott.
-Miért van olyan érzésem, hogy te már találkoztál vele?
- Talán mert így van...
-Nina engem megöl...Majd az egész csapatát, amiért nem vigyáztak rád. Végül Ricket is. Lassú és fájdalmas halálban lesz részünk-rázta a fejét
- Üzenem Ninának, hogy boszorkány vagyok és tudok magamra vigyázni! – ráncoltam össze a homlokom és kivágódtak az ablakok.
- Kicsim nyugodj meg! – csókolt meg Rick és az ablakok ismét becsukódtak.
-Nos, Ninának én is sok mindent üzennék-morogta.

- Baj van?

-kérdeztem meg.
-Nem tudom-rázta meg a fejét-Azt hiszem, tévedtem vele kapcsolatban.
- Mármint? Ezt hogy érted? - képedtem el.
-Nem tudom...Mikor hazafelé tartottunk, beleolvastam a gondolataiba. Az egész egy srác körül forgott, valami Derick körül...Ez a srác kereste telefonon párszor. Azt hiszem...van egy lezáratlan kapcsolata.
- Lehet, hogy a bandájából valaki.
-Nem tudom-rázta a fejét-De most nem számít...
- Szerinted, ha őt szeretné veled lenne?
-Most más fontosabb dolgunk van-mondta hidegen-Ninát majd én elintézem.
- Ami pedig Daniel-t illeti, majd ÉN elintézem – tettem karba a kezem és lehuppantam a kanapéra.

Nina szemszöge:
Beléptem a házba. Robert a kanapén ült. Melléültem.
-Mik a fejlemények?-kérdeztem.
Elnyomta a szivarját, és három képet dobott a dohányzóasztalra.

-Caroline Forbes, Vicky Donovan, és egy ismeretlen lány, valószínűleg turista. Nem tudtuk megmenteni őket. Akivel szemben állunk, ismeri a védelmi vonalat, tehát simán áttörte. Akkor csapott le, amikor máshol őrködtünk. Sajnálom, hogy vissza kellett hívnalak a nyaralásból. Gondoltunk arra is, hogy Dericket értesítjük, de tudom, hogy nem szívesen találkoznál vele.
-Nos, tényleg nem-bólintottam-Viszont ha egyedül nem tudjuk majd megoldani az ügyet, nem szabad kockáztatnunk. itt nem rólunk van szó, hanem a városról. Az emberek megbíznak bennünk, nem szabad csalódást okoznunk nekik. Mától kezdve mindenki őrködik, és nyitva tartja a szemét. Nem fogadok el kifogást. Ha valaki meghal, én számolok le a területet őrző vámpírral. Ha pedig két nap alatt nem tudjuk elkapni, értesítem Dericket, és apámékat.
-Nagyszerű vezető vagy, Nina. Ostoba az, aki szembeszáll veled. Remek utódja vagy apádnak.
-Köszönöm, Robert, de ezt majd akkor mondd, ha nyertünk. Mindenkinek ébernek kell lennie.
-Nos, van itt még valami...-mondta zavartan-de ennek nem fogsz örülni.
Csengettek.
-Pillanat-mondtam Robertnek.
Aliceék voltak azok. Alice átölelt. Rick elég álmosan nézett rám. Behívtam őket, majd Robertre néztem.
-Ők a barátaim-mondtam-Srácok, ő Robert, a legbizalmasabb emberem. Szóval Rob, mit is akartál mondani?
-Van egy gyanúnk, ki áll mindennek a hátterébe.
-És pedig?-ráncoltam a homlokom.
-Többen láttuk a városba Danielt. Minden bizonnyal ő a tettes.
Megfordult velem a világ. NEM! Az lehetetlen...vagy mégis lehetséges volna?

Új fejezet?!

Sziasztok!

Mint ahogy azt olvashattátok a #KÖZÉRDEKŰ bejegyzésben Nina szerdáig nem lesz gépnél. Ha mindenigaz én meg pont hogy szerdától nem leszek gépnél... Bár ez még kérdéses ^^"

Lényeg ami lényeg, hogy sietünk dee vasárnaptól hamarabb biztos nem jön új fejezet. Csak akkor vagy utána. Persze ez függ attól, hogy meg legyen a KÉT KOMI, de időtől is függ ^^

Na puszi nektek!

Alice :)



10. Fejezet ~ Különlét

Sziasztok!
Előre is bocsi ismét a rövidség miatt, de nyár van és alig vagyunk egyszerre gépközelbe, így pedig elég nehéz megírni a közös részeket :(
Az fejezet itt van, mivel a komik megvannak! :)
Jó olvasást! :)
Puszi: Alice és Nina

Nina szemszöge:
Miután Alice-ék elmentek, kettesbe maradtam Stefannal.
- Szóval? - kérdeztem.
- Szóval? - kérdezett vissza - Mire gondolsz, kistündér?
Átölelt, és megcsókolt.
- Hogy találhatott meg titeket James? - kérdeztem.
- Nem tudom, de most ne törődj ezzel, jó?
- Miért ne?
- Mert sokkal jobb ötletem van ennél.
- Még pedig?
- Hát... megbeszéltük, hogy a hétvégét a tóparton töltjük... mi lenne, ha már most indulnánk? Estére odaérnénk... Na, benne vagy egy kis esti kalandtúrába?
- Nem tudom – vacilláltam - Biztos jó ötlet itt hagyni Alice-éket egyedül? Védtelenül?
Felnevetett.
- Alice védtelen. Jó vicc! Ne aggódj folyton érte! Nem vagy az anyja. Nagylány, tud magára vigyázni. Ha pedig mégsem, ott van Rick. És telefonon bármikor elérnek minket.
- Tudom, de... Alice olyan, mintha a húgom lenne... mint a legjobb barátnőm...
- Bízz meg benne, jó? - nézett a szemembe.
Sóhajtottam.
- Oké, de egy SMS-t azért küldök neki.

- Én addig összeszedem a cuccokat - mondta mosolyogva.               
Megcsókolt, majd eltűnt. Előkapartam a mobilom, és küldtem egy üzit Alice-nek. "Szia. Bocs, hogy most zavarlak, csak azt akarom mondani, hogy a hétvégét Stefanék nyaralójába töltjük. De azért, ha bármi van, nyugodtan hívj, mindig nálam lesz a mobilom. Vigyázzatok! Puszi:Nina" Mire elküldtem, Stefan kész is volt.
- Biztos hogy...
- Nyugi már! - fojtotta belém a szót - Semmi baj nem lesz.
Elmosolyodtam.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy biztos, hogy mindent bepakoltál-e.
Rám mosolygott. Elindultunk bele a nagyvilágba, édes kettesbe. De azért a szívembe ugyanúgy nyugtalanság volt. Valami történni fog, érzem. Csak azt nem tudom, kivel, és mi...

Alice szemszöge:

Hazaérve kidőltem az ágyon, s ekkor már kaptam is egy SMS-t Ninától. Amire válaszoltam, hogy érezze jól magát és ne aggódjon miattam.

- Na ki volt az? – kérdezte Rick, miközben lefeküdt mellém.

- Nina. Hétvégére elhagyják a várost, és írta, hogy vigyázzunk.

- Én mindig vigyázok rád! – mosolygott ravaszan. – Úszunk egyet?

- Aha, mutatok valamit! – kacsintottam.

Kimentünk a partra és levettem a ruháim.

- Na milyen a bikinim? – kacérkodtam.

- Szép és egyszerű… De nélküle is szép vagy! –rántott az ölébe Rick.

- Te kis… - döntöttem le a homokba. – Kapj el! – nyújtottam rá a nyelvem és befutottam a vízbe.

- Megvagy! – jött be nevetve.

Lemerültünk a víz alá és ott megcsókoltam, majd egy kis varázslatnak köszönhetően láttunk, tudtunk lélegezni és beszélni a víz alatt anélkül, hogy bármi bajunk eshetett volna. Ráadásul szabadon mozogtunk, mint a halak. Nem dobott fel minket a víz.

- Ez lehetetlen – vált el tőlem.

- Ha egy boszorkánnyal jársz, semmi se az – csókoltam meg ismét.

A helyzet egyre forróbb lett de a víz hűtött minket. Egy kis víz alatti torna után kifeküdtünk a partra és összebújva pihentünk.

„Segítség!” – hallatszódott a távolból.

- Hallottad ezt? Valaki bajban van – pánikoltam.

- És itt a közelben – mutatott a vízre Alaric. Egy harmincas pasi rángatott magához egy velem egyidős csajt.

- Ezt nem hagyom annyiban! – indultam a vízbe.

- És téged kap el?

- Boszi vagyok, tudok magamra vigyázni.

- Siess!

- Úgy lesz – mondtam, majd gyorsban odaúsztam hozzájuk.

- Engedje el őt, hallja! – ordítottam a palira.

- Te is sorra kerülsz baba, ne aggódj.

- Hagyja őt! – kiáltozott a csaj.

Odamentem és behúztam a pasinak.

- Ezt nem kellett volna! – mondta dühösen a pasas, majd a torkomnál magához rántott és elkezdte leszedni a bikinim.

Hogy rohadna meg ez gusztustalan! Tökön rúgtam, majd beálltam a csaj elé.

- Menj innen! – mondtam neki.

- Nem hagylak itt – makacskodott.

- Kérlek, siess.

- Nem.

Jó akkor így csinálom. A pasas felénk indult ugyan, de én egy vízoszlopot állítottam magunk elé, majd ellöktem vele.

- Utoljára mondom! Húzzon el, ha kedves az élete!

A pasi rémülten és idegesen elúszott.

- Kö-köszönöm, azt hiszem – dadogta a lány hálásan.

- Szívesen – mosolyogtam – Kiviszlek a partra.

- Azt hiszem kitalálok, de köszi.

- Ne aggódj, ha bántani akarnálak téged is, már megtettem volna.

- Ez igaz, ne haragudj.

- Semmi probléma.

Végül kikísértem őt, és Rickkel hazamentünk aludni. Forgalmas egy nap volt…

Nina szemszöge:Már vagy egy órája autókáztunk. Tekergettem a rádió gombját, normális adót keresve.
- Semmi se elég jó neked? - nevetett Stefan.
Rámosolyogtam.
- De. Te például elég jó vagy nekem - kacsintottam rá.
Leparkolt egy kis tóparti ház mellett.
- Megérkeztünk-mondta.
Kiugrottam a kocsiból, és nyújtózni kezdtem.
- Véééégre - nyögtem.
Bevittük a cuccokat. Stefan a kanapéra vetődött, és magához intett. Az ölébe ültem, és a mellkasára hajtottam a fejem. Játszani kezdett a hajammal.
- Szóval, mi a program? - néztem fel rá.
Felnevetett.
- Hm... nem is tudom, mit szeretnél? - kérdezte.
- Háááát... egy kis mozgás nem ártana meg.
- Szóval mozogjunk? - kérdezte vidáman.
Felkapott, és felvitt a szobába. Az ágyra ugrottam. Hívogatóan tártam ki felé a karom. Felnevetett, és megcsókolt. Hátradöntött az ágyon. Egyre vadabbul csókoltuk egymást, amikor SMS-t kaptam. Felnyögtem.
- Ha Alice kinyíratta magát, én megfojtom - mondtam.
- Hát... nehéz lenne-nevetett.
Megkerestem a táskám, és előkapartam a telefonom.
"Elszabadult a pokol. Mióta elmentél, három fiatal lányt öltek meg. Örülnénk, ha holnap hazajönnél, mert nélküled semmire nem jutunk. Alicere figyelünk, mindig van valaki a nyomában. Siessetek! A banda"
- Azt hiszem jobb, ha ki sem pakolunk-néztem Stefanra.

#KÖZÉRDEKŰ

Sziasztok manókák! Sajnos most szerdáig nem leszek gépközelbe. Még egy részünk van megírva, amit Alice felrak, ha meglesz a második komi. Ígérem sietek haza hozzátok! Legyetek jók, és komizzatok! Puszi: Nina

9. Fejezet ~ James elleni hadjárat

Meghoztam a következő részt! Jó olvasást! Két komi múlva lesz a 10. rész is:) Alice&Nina
~*~
Alaric szemszöge:
Mikor elérkezett a tudatomig, hogy Jamest megy felkutatni felajánlottam a segítségem.
- Parancsba kaptam, hogy kutassam fel azt a barmot. Veled mennék, ha nem bánod - ok. Ez inkább kijelentés volt, mint ajánlat - Tudom a pontos helyét - vagyis amit utoljára mondtak nekem... x'D

Nina elgondolkodott.
- Egyedül talán gyorsabb lennék... de... hm... ha megígéred, hogy semmi trükköt nem vetsz be, hogy megölj vagy engem, vagy a csapatom, természetesen jöhetsz.

- Ok. Kisangyal leszek - mosolyogtam. - Feltéve, persze, ha a csapatod se bánt engem...

- Attól ne félj! - nevetett Nina - Embert nem bántanak. Csökken tőle a csapatom jó híre.

- Haha. Akkor jó. Béke jobbot nyújtok - tartottam ki a kezem.

Nina arcán először kételkedés futott át, majd kezet fogott velem.
- Legyen - mondta.
Stefan felém fordult.
- Én itt maradok, és vigyázok Alice-re. Ha James itt van, ő sincs biztonságban – mondta.

- Tudok magamra vigyázni – pattant fel hirtelen a kis boszim – Dee köszönöm – ült vissza mosolyogva.

Stefan felnevetett. Nina átölelte.
- Vigyázz magadra! - súgta neki.
Stefan rámosolygott és megcsókolta.
- Te vagy a védangyalom - mondta Ninának.
A csaj rám nézett.
- Én felőlem mehetünk-mondta, majd visszafordult a többiekhez - Tuti rendben lesztek?
- Menj már! - lökte meg nevetve Stefan.
Elbúcsúztak egymástól, majd Nina elindult kifelé.

- Figyelj, ha bármi baj van, csak hívj, s már oda is teleportáltam, rendben? – ölelt meg Alice.

- De az… - akadékoskodtam.

- Nem érdekel, hogy fekete mágia, ha transzban csinálom nem az! – érvelt.

- Szeretlek, s vigyázz magadra – húztam magamhoz.

- Én szeretlek, te is vigyázz – csókolt meg – És Ninára is – nézett a szemembe mélyen.

- Vigyázok – csókoltam meg forrón, majd elindultam. – Vigyázz rá, rendben? – fordultam vissza félúton Stefanhöz.

Stefan elmosolyodott.
- Mindent megteszek-mondta, és kezet nyújtott nekem - Sok sikert!

- Köszönöm - ráztam vele kezet - Meglesz - mosolyogtam és kimentem Ninához - Nos? Készen állsz?

Nina elmosolyodott.
- Mióta az eszemet tudom, vagy legalább is mióta vámpír vagyok... tehát régóta... Az a feladatom, hogy megvédjem az embereket az olyanoktól, mint James. Már gyakorlott vagyok.

- Akkor induljunk – adtam le neki a címet.

Stefan szemszöge:
Miután Nináék elhagyták a várost, ajánlottam Alice-nek, hogy menjünk hozzánk. Ott barátságosabb a légkör, és jobban tudok figyelni rá. Mielőtt elmentek, kaptam egy üzenetet Ninától... a fejemben.
"Vigyázz Alice-re! James miatta van itt. Ezt nem akartam előttük említeni, de így van. Ha nekem valami bajom esne... szeretném, ha tudnád, szeretlek."
Kinyitottam az ajtót, és beléptünk. A nappaliba a kanapéra vetődtem. Alice leült az egyik fotelba.
- Tudod... furcsa ez így - kezdtem beszélgetni vele - Látni Ninát, amint őrjöng, hogy soha többé nem segít neked, aztán... amikor bajban vagy, mégis ő az, aki ki akar húzni a pácból. Ő igazából jó ember... vagyis vámpír. Még soha nem találkoztam hozzá foghatóval.

- Reméltem is, hogy normális, valahogy éreztem - mosolygott a tündérbaba - És gondolom, nagyon szereted őt!

Elmosolyodtam.
- Meg akarom kérni a kezét - avattam be a titkomba.

Alice hirtelen zavartnak látszott. Majd végre megszólalt.
- Ööö.. Ez nagyon aranyos gesztus, de... mióta is ismeritek egymást?

- Nem olyan régóta... de elég régóta ahhoz, hogy tudjam, ő az igazi.

Elmosolyodott.
- Tényleg nem lebeszélni akarlak, de... Honnan gondolod, hogy ő is többet érez irántad?

Zavarodottan néztem rá, majd a szoba sarkába pillantottam.
- Tudod, volt egy menyasszonyom. Mikor még ember voltam. Nem akartam elvenni, mert nem szerettem, csupán apámnak akartam a kedvébe járni. Mikor meggyilkolták a vámpírok, semmi fájdalmat nem éreztem. Inkább megkönnyebbültem. De most... még a gondolatába is belehalok, hogy valaha elveszíthetem Ninát. Nem tudom, ő hogy érez. De abba biztos vagyok, hogy én mit érzek. Lesz ami lesz, maradok az övé...

- Ha így érzel, tedd meg - mosolygott rám - Amúgy megkérdezhetem, hogy lettél vámpír??

Elkomorodtam.
- Az egy nagyon hosszú, és nem túl boldog történet - mondtam végül.

- Jó jó, csak kérdeztem. Hm - elgondolkodott - haza kéne mennem éhes lettem.

- Összedobhatok valamit – ajánlottam - Mit szeretnél enni?

- A vámpírok szoktak emberi kaját enni?

Elmosolyodtam.
- Tudok főzni, ne félj.

- Nem úgy értettem - kacagott fel lágyan - Hanem ha van itthon valami nekem az is tökéletes. Ha nincs akkor meg rád bízom - hivatalosan minden evő vagyok. A brokkolit leszámítva - mosolygott.

- Hm... - a konyhába mentem, és kinyitottam a hűtőt - Van itt minden, válogass!

- Köszi - pattant fel,, majd a hűtő elé állt. Hamar ki is válogatta, amit enni kart. - Te kérsz? - fordult felém. - Vagy ne kérdezzek hülyeséget? Nem tudom, még új ez az egész, szóval segíts

Kikaptam egy csokit a hűtőből.
- Nekem ez pont megfelel-mosolyogtam rá.

- Hát jó - mosolyogva vállat vont, majd becsukta a hűtőajtót. Melegítés után leült enni.

Ha tervezel még folytatást írj ha nem akkor térhetünk Nina szemszögre

- Tudod... van mikróm is - mutattam a konyhaasztalon álló kis szerkezetre - És működik is.

- Haha, lehet, de ez most úgy tetszik. Még új nekem - mosolygott bocsánat kérően.

Megadóan felemeltem a kezem.
- Nekem mindegy - mondtam mosolyogva.
Ekkor kintről furcsa zajokra lettem figyelmes. Alice-re néztem.

- Miért nézel így rám? - pillantott fel.

- Nem hallod? - kérdeztem - Valaki van itt... Maradj itt, körülnézek!

- Oooké - bólintott.

Végigsuhantam a földszinten. Semmi. Az emeleten. Semmi. Ekkor azonban sikítást hallottam a konyha felől. Itt van. Visszarohantam és megláttam, amint Alice-t szorongatja. Az pulton hagytam a kést. Hirtelen felkaptam, és a hátába vágtam. A penge kettétört, a férfi még a jelenlétemet se vette észre. Ekkor más jutott eszembe. Visszarohantam a nappaliba, és kikaptam a kandallóból egy égő faágat. Mikor Jameshez értem vele, felüvöltött. Ellökte Alice-t és felém fordult.
- Had találjam ki – mosolygott - Te vagy Nina barátja, igaz?
- Semmi közöd hozzá - sziszegtem.
Nekifutottam, és a szívéig szúrtam az égő fahasábot. Furcsa módon ezt átengedte a teste. Holtan rogyott a földre. Alice-re pillantottam.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle. Eléggé riadtnak, és sápadtnak tűnt. Vajon megharapta?

- Jól vagyok, azt hiszem - sóhajtott - Meghalt?

- Remélem - a telefonomért nyúltam, és tárcsáztam Ninát.
- Pár perc, és nálad vagyunk-szólt bele - Kijátszott minket.
- Semmi probléma. Elintéztem.
- El... elintézted?! Ott volt, és csak fel se hívtál? - hallottam, hogy levegő után kapkod - Meg is ölhetett volna!
- De nem tette. Nyugodj meg, drágám, elintéztem. Mindjárt hamuvá égetem.
- Biztos meghalt?
- Tuti. Úgyhogy ráértek.
- Alice?
- Kicsit lesokkolta, de úgy nézem kutya baja.
- Nem harapta meg.
- Nem hiszem...
- Ha mégis... AZONNAL hívj, érted?
- Persze. Légy jó. Szeretlek.
- Én is szeretlek-sóhajtott, majd megszakította a vonalat.
- Nemsokára itt lesznek-tájékoztattam Alice-t.
-  Remélem - könnyezett meg hirtelen, majd nagy levegőt vett.
Mint sikeresen kiderítettem, nem harapta meg őt.
- Köszönöm, Stefan életmentő vagy! - ugrott végül a nyakamba.

Nináék ekkor léptek be. Rick megkövült az ajtóba, úgy bámult minket, de még Nina arcán is láttam a meglepettséget. Kibontakoztam Alice öleléséből, és hozzájuk léptem.
- Minden oké volt? - tettem fel a kérdést Ninának.
Ő Alice-t nézte összehúzott szemekkel.
- Persze - mondta végül és rám nézett - Minden a legnagyobb rendben volt.

- És te jól vagy? - kérdezte az ajtóban álló Alaric a szerelmét.
- Jól - felelte Alice majd megcsókolta a pasit.

- Oké... akkor, hogyan tovább? - kérdeztem.
Nina vállat vont. Tehát duzzog...

Alaric szemszöge:
Amikor megérkeztünk érdekes látvány fogadott. Jó persze, csak egy ölelés volt, de az elég szorosnak látszott…

 Majd, mikor Nina duzzogni kezdett Alice felnevetett.

- Sose csalnám meg Rick-et – kacagott, majd átkarolt, s hozzám bújt – És az az érzésem, hogy Stefan se téged – Nina még mindig Alice-t fürkészte – Csak egy öleléssel megháláltam neki, hogy megmentette az életem – mosolygott édesen Ninára.

Nina még mindig Stefant méregette. A fiú felnevetett, és magához húzta.
- Ne legyél bolond, drágám - suttogta neki, majd megcsókolta.
Nina kibontakozott az öleléséből, majd Alice-re nézett.
- Mi történt pontosan?

- Leültem enni. Stefan lépések hallott és kiment körül nézni... én nem figyeltem és James hátulról elkapta a nyakam, a szemem behunytam, s mire kinyitottam már holtan feküdt James. - felelte Alice

- Hol van most? - kérdezte Nina összeráncolt szemöldökkel.
- Valahol a kandallóba, a hamu között keresd-szólt közbe Stefan.

- Jaj, ne légy már ilyen Nina. Hidd el nem történt köztünk semmi. Annál inkább... Ha lett volna valami, szerinted hívtunk volna titeket? Vagy nem mondtuk volna, hogy maradjatok - tette csípőre a kezét szerelmem. Van benne valami, amit mond...

Nina sóhajtott.
- Még duzzogni se hagyják az embert - mondta színpadiasan.

- Még szép hogy nem - kacagtam.
- Csak nem akarom, hogy bármi félreértés legyen - tette hozzá Alice mosolyogva :)

Nina elmosolyodott.
- 10 perc alatt megpuhítottam volna - szólalt meg Stefan.
- Ki akarod próbálni, hogy sikerül-e? - kérdezte Nina angyali mosollyal.
Ebből a mosolyból rájöttem, hogy Stefan nem járt volna sikerrel. Minden bizonnyal ő is tudta, mert megrázta a fejét.
- Fő a békesség - mondta, és megcsókolta Ninát.

- Akkor mi itt végeztünk - szólalt meg Alice. Egyetértek :D
- Köszönök szépen mindent nektek - mondta Alice és óvatosan megölelte Ninát is.

Nina felnevetett.
- Nem harapok-mondta mosolyogva Alice-nek.

- Akkor jó - mosolygott Al is.

8. Fejezet ~Béke és félelem

Halihó! Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog;) 2 komi, és hozom a következőt is. Jó olvasást! Nina

Nina szemszöge:
Mikor megláttam az SMS-t azt hittem lehidalok.
"Hiányzol! Valamikor találkoznunk kellene. Szeretlek nagyon-nagyon."
Stefan mögöttem állt.
- Minden oké? - kérdezte és letette a tálcát az asztalra.
Átölelt és megcsókolta a nyakam. Kiléptem az üzenetből. Megfordultam, és az ágyra löktem.
- Persze - válaszoltam, és elkezdtem kigombolni az ingjét.
Felnevetett.
- Olyan rossz vagy - mondta. Megcsókolt, és rám fordult - Szeretlek.
- Hm... én vagyok a kisördög, nem tudtad? - kigomboltam a nadrágját.
- Hajajj, kezdesz túlpörögni édes.
Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Bárki is az, menjen a francba - szóltam bele.
- Hahaha - válaszolt a túloldalon egy ismerős hang.
- Derick - nyögtem.
- Na mi a helyzet kicsi lány? - kérdezte.
Kisuhantam a házból, hogy Stefan ne halljon semmit a beszélgetésünkből.
- Mit akarsz Derick? - kérdeztem - Rosszkor hívsz.
- Miért? Mit csinálsz?
- Nem hiszem, hogy rád tartozna - feleltem hidegen.
- Mi van veled? Olyan furcsa vagy.
- Mondtam, hogy rosszkor zavartál meg.
- Hol vagy most?
- A teraszon.
- Hahaha. Város?
- Nem akarom, hogy ide gyere. Már túlléptem rajtad.
- Tényleg? Akkor szia.
Megszakadt a vonal. Visszamentem a házba.
- Minden rendben? - kérdezte Stef, és átölelt.
- Persze.
- Feszültnek tűnsz.
- Nem számít. Hol is tartottunk? - kérdeztem, és megsimítottam a mellkasát.
Felkapott, és az ágyra dobott.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is szeretlek téged - csókoltam meg.
Ekkor azonban megint pittyent a telefonom. SMS.
- Oh, hogy az a rohadt... - mondtam.
Az SMS feladója nem más volt, mint Alice.


Alice szemszöge:
A sétát viszonylag hamar felfüggesztve mentünk haza.

- Te… te láttad, mit csináltam? – kérdeztem meg félénken.

- A tűzgolyókra gondolsz? – állt meg az ivásban Alaric.

- Igen arra – bólintottam.

- Nos, igen láttam. Alice, el kell mondanom valamit.

- Figyelek – ültem le összekulcsolt kezekkel.

- Boszorkány vagy.

- Hogy mi?

- Boszorkány, mint a nagymamád. Azért vannak a látomásaid.

- De ha ezt eddig is tudták, miért zártak intézetbe? –lábadt könnybe a szemem.

- Nem tudta senki, csak a nagyszüleid. De, mielőtt a nagyid meghalt, elfojtotta az erőd, hogy ne támadjanak téged ezért. Viszont, már akkor is olyan erős voltál, hogy harcoltál az erődért akaratod ellenére is, ezért a látomások megmaradtak.

- Szóval boszi vagyok – huppantam az ágyra. – Ez de jó.

- Az én boszim – kapott le hirtelen Rick. – Szeretlek, s elfogadlak annak ami vagy. Ne aggódj már ennyit! – csókolgatta a nyakam is.

- De én… És ha nem bírom feldolgozni?

- A boszorkányság a véredben van, csak elő kell azt idézned.

- És ha nem akarom?

- Akkor ebben a kétes állapotban maradsz, ami szörnyű. Nyugodj meg, kérlek.

- És… - gondolkoztam el – Hogy hozhatnám elő ezeket az erőket.

- Meditálj. Ülj ki az erkélyre. Képzeld magad egy tengerpartra és… - elgondolkozott – A többit már fogod tudni – mosolygott.

- Biztos?

- Most nem bízol bennem? – hökkent meg.

- Nem erről van szó… Csak… Félek – pislogtam rá.

- Hidd el, hogy úgy lesz a jobb.

- Hiszek… - mosolyogtam kacéran – De most máshoz van kedvem… - tepertem le őt csókokkal az ágyon, ő pedig nem ellenkezett. :)

~*~

Pár óra múlva, már az erkélyen voltam. Alaric ingjében meditáltam. Egy tengerpartra képzeltem magam. Oda ahova a nagyival sokat jártunk. Meditáló ülésben lebegtem a tenger felett, s a szél lassan felerősödött. A hajamba belekapott a szél, én pedig kinyitottam a szemem. Nem estem le.

- Rémisztő, mint ha a valóság lenne – motyogtam, mélyet szippantva a friss levegőbe.

- Mert az is… Többé-kevésbé – szólt egy ismerős hang mögülem.

- Nagyi? – riadtam meg hirtelen.

- Lebegj ide – biccentette felém a fejét.

Nem tudom, mit csináltam, de odaértem. Leereszkedtem a földre és a nyakába ugrottam.

- Már vártalak – ölelt magához szorosan.

- Bocsánat, más dolgom volt – pirultam el.

- Azt látom – mért végig lassan.

- Hogy kerülsz ide? És én, hogy kerülök ide? – kérdeztem meg végül.

- Ez egy asztrálsík. Olyan, mint a valóság, de mégsem az. Nehéz ezt megmagyarázni.

- És most mit kell tennem, hogy ismét boszi legyek.

- Felkészültél?

- Fel – bólintottam félénken.

- Hát ez nem volt túl meggyőző.

- Felkészültem – feleltem határozottabban.

Nagyi elmormolt valami varázsigét, s én hirtelen ismét a magasba emelkedtem. Ezt követve, vagy kétszer körbe fordultam és egy kék top meg egy rövidnadrág varázsolódott rám, majd a földre érkeztem. Rick ingje pedig összehajtva a kezemben.

- Kész lennénk – mosolygott a nagyi.

- Hogy lehetek ebben biztos?

- Add ide azt az inget! – mondta, s egy asztalt varázsolt a semmiből, az inget pedig rárakta. – Nos, mivel boszi vagy ki tudod védeni ezt … - mondta, s egy óriási hullám jött felém, hátulról.

Nem tudom, hogy, de ösztönösen cselekedtem. A magasba reppentem, kezeimet előre tartottam, s belőlük szélsugár lövelt ki, aminek köszönhetően a víz egy ideig ugyanabban a pózban maradt, majd később pedig, egy nagyobb széllöket keretében visszavánszorgott a helyére.

- Ez csodás volt. Viszont nekem most mennem kell – ölelt magához nagyi.

- De…

- Ne aggódj, ha baj van én itt leszek. Szeretlek – puszilt a hajamba s eltűnt.

Én lehunytam a szemem. Amikor felnyitottam, már ismét az erkélyen ültem, Rick ingjével a kezemben. Ez elképesztő. Ekkor arra gondoltam, hogy bárcsak meglenne Nina teleon száma. És hopp, a telefonomban az N betűnél ott is volt. Ezt még szoknom kell.

„Szia Nina! Alice vagyok. Bocsi, ha zavarlak, de szeretnék veled beszélni. Holnap valamikor, ha ráérsz, létszi írj!”

Nina szemszöge:
Az első gondolatom az volt, hogy megölöm Alice-t. Mindig a legrosszabb pillanatban zaklatnak. Aztán... kezdett beugrani, hogy talán baj lehet. Gyorsan visszaírtam neki. "Holnap 10-kor a Grillben" A nap további részét Stefannal töltöttem.
- Mit szólnál hozzá, ha a hétvégét a közeli tóparton töltenénk? Van ott egy nyaralóm- vetette fel az ötletet.
- Az remek lenne- mondtam és átöleltem.
Másnap pontban 10 órakor beléptem a Grillbe. Alice az egyik asztalnál ült. Leültem vele szembe.
- Szóval mi volt az a halaszthatatlan dolog, ami miatt beszélni akartál velem?- kérdeztem.

- Először bocsánatot szeretnék kérni, mindenért amit tettem. Még nem voltam tisztában azzal, hogy mi történik velem, de már tudom - mosolyodott el halványan.

- Nézd Alice- a hajamba túrtam - Én soha nem voltam haragtartó. De úgy érzem, Rick veszélyt jelent számomra. Meg akar ölni. Szóval... elmegyek

- Nem fog. Megbeszéltem vele, hogy ti nem bántotok embert. Azt mondta békén hagy.

- Nem tudom, Alice. Sajnálom, de nem bízok benne.

- De én igen. Nem hazudna nekem.

Az ajtóra néztem. Stefan most lépett be. Integetett, majd leült egy asztalhoz, egy sráchoz. Ha jól emlékszem, Tylernek hívják.
- Nem tudom, Alice...

- És ha adnál még egy esélyt? - kortyolt a kólájába, amit nem túl látványosan, de lehűtött. Én is éppen csak észrevettem. - Meleg volt... - vonta meg a vállát mosolyogva, amikor látta, hogy észrevettem.

- Nem szoktam második esélyt adni.

- Nekem mégis adtál, hisz most itt ülök veled szemben. Rick is megérdemel egyet. Nem rossz ember ő.

Sóhajtottam.
- Azért vagyok csak itt, hogy elmondjam, nem fogunk veszélybe sodorni senkit, és ezt Ricknek is megmondhatod.

Elmosolyodott.
- És mivel ezt már elmondtam neki... - oldalra biccentette a fejét és megjelent Rick.
- Bocsánatot szeretnék kérni, én is. - ült le Alice mellé.

Sóhajtottam.
- Nézd Rick... nekem soha nem volt különösebb problémám senkivel. Főleg az emberekkel nem. Veled sincs semmi bajom. Csupán annyi, hogy nem tudok olyan emberbe megbízni, aki megpróbálta megölni azt, akit szeretek. Te is ezt tennéd, ha Alice-ről lenne szó.
Ekkor megszólalt a mobilom.
- Remélem fontos, David-vettem fel.
- Sajnálom, ha megzavarlak, viszont van egy kis gáz.
- A kis gáz kategória nálad a világvégét jelenti - ráncoltam össze a homlokom - Szóval miről van szó?
- James a közelben van.
- James? Ki látta és hol?
- Meghalt egy lány a folyóparton. A nyál egyértelműen Jamesé.
- Köszönöm, hogy szóltál. Intézkedem. Odaküldök pár embert körülnézni, aztán magam is utánajárok a dolognak.
Letettem a telefont, majd Alice-ékre néztem
- Azt hittem, szabadságra jövök. De ezek szerint tévedtem.

- Nézd Nina! - tette Alaric a kezeit az asztalra. - Én csak a munkámat végeztem. Meg sem fordult a fejemben, hogy mások vagytok... Egyelőre nekem csak annyi jött le, hogy Stefan több száz éves és hogy vámpír. Ennyi. És ez elég ok volt, hogy kiadják nekem a parancsot. Nekem meg végre kellett hajtanom.

- Mennem kell – sóhajtottam - Vár a munka... megint.
- Vigyázz magadra - szólalt meg először Alice.
- Szia - tette hozzá Rick.

- Mást nem meghalok, ami lehetetlen, mert én halhatatlan vagyok.
Stefan megfogta a kezem.
- Mehetünk-mondta egyszerűen.
Megráncoltam a homlokom.
- Hová? - kérdeztem.
- Elkapni Jamest. Hallottam a beszélgetéseteket.
- Egyedül jobban boldogulok.