6. Fejezet ~ Barát vagy ellenség?

Nina szemszöge:
Reggel későn és fáradtan ébredtem.Tegnap sokáig tartott a buli. Hm...mit is csináltam?

Lassan kitámolyogtam a fürdőbe. Nem kétség, berúgtam. Az emlékeim lassan kezdtek visszatérni.

Nos...Lehet, hogy ma nem kéne utcára mennem? Megmostam az arcom, és visszamentem a szobába. Pont amikor megszólalt a telefon. 
- Nina Pierce - szóltam bele gépiesen.
- Tudom a neved édesem - kuncogott Stefan a túloldalról.
- Oh...Stefan...
- Hogy aludtál drágám? - kérdezte.
- Kicsit fáj a fejem, de amúgy remekül. Csak bedőltem az ágyba.
- Kár, hogy hazamentél...
Megfésültem a hajam.
- Vége lett a bálnak - mondtam.
- Tévedés. A bál a szobába folytatódott. Nem emlékszel?
- De. Emlékszek - Sajnos emlékszek, mert megtörtént. tettem hozzá magamban.
- Fél óra múlva a Grillbe?
- Ott leszek.
Letettem a telefont. El se hiszem, miket műveltem tegnap. Az rendben van, hogy saját életet akartam élni, amibe azt csinálok, amit akarok, de azért nem gondoltam ekkora őrültségekre.


~*~


Fél óra múlva beléptem a Grillbe. Stefan már az egyik asztalnál várakozott. Mikor meglátott, integetett.
- Szia - mondtam, és leültem vele szembe.
Áthajolt az asztal felett, és megcsókolt.
- Szia drágám - mondta - Hiányoztál már.
Elmosolyodtam.
- Mit kérsz? - kérdezte.
- Hm...Egy kólát.
- Semmi alkohol?
- A tegnap után? Szétesik a fejem.
Mellém ült, és megpuszilta az arcom.
- Te szegény - nevette bele a nyakamba - Szeretlek.
- Hm...én is szeretlek.
Sokáig beszélgettünk még, mikor Stefan az órájára nézett.
- Ezer bocsánat, de mennem kell. Sajnálom - bűnbánóan megcsókolt - Majd felhívlak!
- Kár. Majd akkor találkozunk.
Stefan fizetett, majd kiment. Pár perc múlva én is távoztam. Ám a saroknál furcsa zajokat hallottam. Befordultam a sikátorba, és megláttam egy férfit, ha jól emlékszem Rick-nek hívták, amint épp le akarta szúrni Stefant. Cselekednem kellett. Hátulról elkaptam, és már épp törtem volna el a nyakát, amikor valaki megszólalt mögöttem.

Mesélő szemszöge:

Amikor Alice meglátta, hogy Nina készül kitörni Rick nyakát, egyszerre öntötte el a félelem és a düh. Tulajdonképpen semmissé tette azt, amit mondott. Hogy szolgálná a jót, ha most meg akarja ölni Alaric-ot? Mégiscsak Rick-nek volt igaza?!

- Azonnal engedd el őt! – kiabálta olyan hangosan, ahogy csak kifért a torkán. – Ne, merészeld őt bántani! – futott közelebb hozzájuk, valami elképesztő sebességgel.

Amikor elkezdett futni óriási szélvihar kerekedett. Alice-t is, mondhatni a szél lökte előre.

Nina megfordult.
- Alice - suttogta.
Elengedte Alaric nyakát és Stefanhoz suhant.
- Jól vagy? - kérdezte.
A fiú bólintott.
- Kutya bajom - nyögte.
Nina felsegítette.
- Hazaviszlek - ajánlotta, majd Alice-hez fordult - Itt én befejeztem a veled való jó pofizást. Már magam sem értem miért kellett megmentelek.
Lassan elindult Stefant támogatva.

- Mi van? – kiáltotta Alice, majd az ég egy óriásit dörgött. – Minek mondtad, hogy arra lettél teremtve, hogy ártatlanokat védj, ha most Rick-et akartad megölni? – könnyezett meg Alice és hirtelen az eső is esni kezdett.

Nina megfordult.
- Ha a "pasid" nem akarja megölni Stefant, talán én se akartam volna megölni őt! Csak akkor támadok, ha igazán muszáj. Mert kétlem, hogy másképp megmenthettem volna azt, akit szeretek.

Alice sóhajtott. Nem tudta eldönteni, mit mondjon.

- Arra nem gondoltál, hogy önvédelem volt?

Stefan meg akart szólalni, de Alice szikrákat szóró szemeivel ránézett és a Salvatore fiú egyszerűen csöndben maradt.

Nina Stefanhoz fordult.
- Mondd el kérlek, mi történt - suttogta neki.
- Nem csináltam semmit. Elindultam a kocsimhoz, amikor Rick odajött hozzám, hogy beszélni akar velem. Idejöttünk, ahol rám támadott. Ha te nem jössz...
Nina Alice-re nézett.
- Ennyire vagy megbízható - mondta neki.

Alice kitörő vulkánként nézett ki.

- Kicsim, nyugi – fogta le őt Rick – Lehet, hogy most nem csinált semmit Stefan, de kitudja hány embert ölt már meg és mennyit fog még…

Nina felnevetett.
- Hát ez szánalmas! Gyere Stef, hazaviszlek. Te pedig Alice gondold végig, ártottunk-e neked valaha, mert én nem tudok róla.

~*~

Alice szemszöge:

Amikor hazaértünk lezuhanyoztunk, majd bebújtam Rick mellé az ágyba.

- Jól vagy? – kérdeztem aggódva, s a fejem a mellkasára raktam.

- Várható volt, hogy az a kurva felbukkan…

- Css. Ne beszélj így – néztem rá.

- Még őt véded? – akadt ki egy kicsit.

- Persze, hogy nem! Vagy is… Nem tudom. Hiszen te csak a munkádat végezted. Nina pedig védte azt, akit szeret.

- A vámpírok nem éreznek! Csak vérszomjat…

- Rick.

- Nem Alice! Ez az igazság…

- Ne mondj ilyeneket, kérlek. Ismerd meg őket, mielőtt ítélkezel!

- Szeretlek – terelt egyszerűen.

- Én is téged – kuncogtam, s fölé hajolva adtam neki egy szenvedélyes csókot.

Ő pedig visszacsókolt, majd én kerültem ő alá.

Alaric szemszöge:

És csak csókoltam és csókoltam. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy nem bírom tovább. Magamévá akarom tenni, mégpedig ma.

 Nyakát végigcsókoltam, majd ismét az ajkaira tapadtam, s kezeimmel végigsimítottam karcsú testét. Fölé magasodtam. Megfordult a fejemben, hogy várok még ezzel, ha nem akarja, de nem ellenkezett. Így vadul téptem le a pólóját, majd löktem le a sajátom is. Egész felsőtestét csókokkal leptem el, amire ő elpirult.

- Baj van? – kérdeztem hirtelen.

- Nincs – húzott magához.

A pizsama nadrágoktól is megszabadulva vágtunk az éjszakába ketten… :)

Szeretkezés után Alice feje a mellkasomon pihent. Én a hajával játszottam, míg ő pihegett.

5. Fejezet ~ Érzelmek vidala

Mesélő szemszöge:

- Szóval... mit keresel itt? – kérdezte Nina Alice-től.

- Én? Itt lakom... – felelte Alice vállat vonva.

Nina nagy levegőt vett.
- Akkor talán jobb, ha elmegyek - mondta.

- Miért menekülsz előlem? Nekem kéne előled - mosolygott Alice. Bár picit félt.

- Én soha nem menekülök. Csak nem biztonságos olyan helyen lennem, ahol ismerik a kilétem.

- Honnan ismered James-t? – kérdezte hirtelen Alice.

Nina meghökkent.
- Hát már sokszor találkoztam vele...

Alice nagyot nyelt.

- Amúgy még nem is volt alkalmam… Megköszönni, amit tettél. Szóval, köszönöm.

- Mit? Semmit nem tettem, csak a kötelességem.

- Az emberek megmentése lenne a kötelességed? Vá... - elnyelte a szó végét - létedre?

- Erre lettem teremtve.

- Nem hittem volna, hogy tényleg léteznek ilyenek. Ez most hirtelen sok. Ráadásul, hogy kedvesek is vannak. Hm.

- Sok mindenről nem tudsz még. És jobb is ha nem tudsz.

- És sokan vagytok? Mármint... Kivel élsz itt?

- Egyedül. De talán jobb, ha távozom...

- Várj már! - kapott a karja után. - Csak, hogy tudd, bennem megbízhatsz!

- Tudod, ha élsz több ezer évet megtanulod, hogy igazából senkiben nem bízhatsz meg. Még magadban sem.

- Ha te így látod... Akkor inkább én lépek le... - mondta lehajtott fejjel, majd hátat fordítva indult el.

Stefan odalépett hozzájuk.
- Jól elbeszélgettek? - kérdezte.

- Én már menni készültem – kapta Alice a tekintetét Stefanre.

- Komolyan? - lepődött meg a fiú - Ennyire rossz a bál?

- Úgy értettem, hogy táncolni – mosolygott Al.

- Jah, értem-Stefan Nina felé fordult - Szabad egy táncra hölgyem?
- Természetesen-mosolygott rá Nina

- Még találkozunk - mosolygott Alice, majd Alaric-hoz sasszézott.

Nina szemszöge:
Elmentem táncolni Stefannal, bár gondolatba még mindig Alice-szel beszélgettem... el kell mennem innét. Nem maradhatok olyan helyen, ahol tud valaki arról, ki vagyok.
- Szóval, hogy tetszik a bál? - kérdezte Stefan.
- Egész jó... bár nem is tudtam róla, hogy Alice is itt lakik.
- Most költözött ide a barátjával.
- Értem - mondta Nina.
- De miért, valami gond van?
- Jahj, dehogy Stefan. Csak nem vagyunk valami nagy barátnők, ennyi.
Alice aki mellettük táncolt lefagyott.
- Értem. Tudod... arra gondoltam, esetleg valamikor találkozhatnák egy randi keretében - mondta Stefan.
- Persze. Szívesen.
- Akkor jó - mondta Stefan, és megcsókolta Ninát.

Alice szemszöge:

Vegyes érzelmektől fűtve ugrottam Rick nyakába. Felkért táncolni, s addig táncolgattunk, míg pont Nináék mellé nem értünk. Amikor meghallottam, hogy „Csak nem vagyunk valami nagy barátnők, ennyi.” Kicsit rosszul esett. Meg se próbált a barátnőm lenni, de máris ilyet jelent ki… Na szépen vagyunk.

- Jól érzed magad? – kérdezte tőlem Alaric édesen mosolyogva, amikor kicsit arrébb leültünk iszogatni. Egy-egy kólát.

- Azt hiszem – bólintottam.

- Emlékszel mindenre? – kérdezte hirtelen.

- Ez most milyen kérdés? Nem vagyok részeg!

- Én nem úgy értettem! – mentegetőzött.

- Akkor hogy?

- Ez hosszú!

- Akkor magyarázd el!

- Nem most fogom. Egyszerűen csak aggódom érted.

- Mitől félsz ennyire?

- Hogy bajod esik!

Az ajkamba harapva hajtottam le a fejem.

- Menjünk innen. Nem biztonságos – rakta hozzá.

- Mi? – értetlenkedtem.

- Ez a hely.

Hátranéztem még Nináékra, majd vissza Rick-re.

- Menjünk – karoltam szerelmembe és hazabotorkáltunk.

~*~

Otthon Alaric már sokkal nyugodtabb volt.

- Elmondanád mi ez az egész? – kérdeztem meg tőle.

- Nem csak azért jöttem ide, mert itt volt üres tanári állás. Itt van elintézni valóm.

- Elintézni valód? Vámpírvadászként?

- Igen. Tudod ez a város hemzseg a vámpíroktól. Így pár vadászhoz csapódok és ha küldetés van menni kell.

- De biztos vannak itt is emberséges vámpírok is nem?

- Ezt Nina mondta, mi?

- Honnan…? – habogtam.

- Sokáig voltam kiképzésen. Egyetlen pillantás kellett tőle, hogy tudjam ki ő.

- De… - ültem le – Ő nem olyan. Ő mentett meg James-től! – néztem fel rá.

- Biztos, mert ő akar téged.

- Rick ne mondj ilyet! Aranyosnak tűnik.

- A vámpírok mindig vonzók…

- És akkor mit akarsz? Hogy ne barátkozzak vele?

- Csak hord ezt! – nyomott a kezembe egy nyakláncot.

- És mi ez?

- Verbéna van benne. Nem tudnak elbájolni a vámpírok…

- Bájolni? – kerekedtek ki a szemeim.

- Képesek irányítani az elmédet. Ez most hosszú történet. Később elmesélem egy film és egy popcorn mellett. Mindent elmondok amit tudnod kell, de most elmegyek felfrissülni.

Alaric elvonult zuhanyozni, utána pedig én is. Este pedig tényleg mindent elmesélt.

4. Fejezet ~ A bál

Nina szemszöge:

Megérkeztem. Nem búcsúztam el Derick-től. Nem akartam fájdalmat okozni sem neki, sem magamnak. Így könnyebben elfelejt majd. Úgyis csak egyetlen csók volt. Egyetlen baklövés. Lepakoltam a házunkban, ami inkább kastélynak tűnt... Az első utam a közeli bárba vezetett. Elvégre hol máshol ismerkedhetnék meg emberekkel, mint egy szórakozóhelyen? És amúgy is bulizni jöttem, és élni az életem.

Ahogy beléptem sokan fordultak felém. Ismeretlen voltam. Rámosolyogtam a tömegre, és a pulthoz mentem. Hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött.
- Micsoda haj - hallatszott innét.
- Azt a hajat nézd! – mondta valaki más.

Elmosolyodtam és leültem a pulthoz egy srác mellé. Nem lehetett idősebb 17-18nál. Rám nézett, találkozott a pillantásunk. Gesztenyebarna szemében érdeklődés bujkált. Rám mosolygott, majd megfogta a poharát és kiitta a maradék Bloody Mary-jét.

- A délelőttöt piával kezdeni? – kérdeztem – van bátorságod.
- Hangolódok az estére. Józanul nem lehet bulit tartani.
Bólintottam. Rendeltem magamnak egy koktélt.

- Amúgy a nevem Stefan-mutatkozott be-nemrég költöztem a városba.
- Hm... én ma érkeztem. Nina vagyok. - mosolyogtam rá.
- Szóval akkor eljössz a bulimba? Igazából álarcosbál lesz.
- Imádom az álarcosbálokat. - feleltem-természetesen ott leszek.

- Remek, akkor 7-kor találkozunk-nyújtott át egy meghívót.
- Alig várom.
- Én is.
Fizetett, majd bocsánatot kért és elment. Tanulmányozni kezdtem a meghívót. Stefan Salvatore. Hm... Azt hiszem nem tudja kivel kezdett az édes...

Alice szemszöge:

Az új személyazonosság megalkotása végül is hamar megvolt. Rick bejelentkezett a suliba, ahol tanítani fog és elérte, hogy az ő osztályába járhassak. Szupeeer! :)

Otthon, amikor már mindent elrendeztem a szobámban kiültem a nappaliba TV-t nézni.

- Mi jót néz a kisasszony? – viccelődött Alaric, eltakarva a képernyőt.

- Valami romantikusfilmet – feleltem, s a kezemmel arrébb hessegettem.

- Esetleg csatlakozhatok hozzád?

- Azt hiszem, nincs akadálya.

- Köszönöm – mosolygott, s lehuppant mellém a kanapéra.

Kis idő után, hirtelen átkarolt. Fejem ráhajtottam a vállára. Azt hiszem szerelmes lettem…

- Milyen vicces… - törtem meg az idillt. – Régen nem is gondoltam, hogy mi egyszer egy házban fogunk lakni.

- Én titkon reménykedtem – mosolygott Rick.

Oh my God! Pirultam, mint állat az biztos.

- Ezt hogy érted? – éreztem, hogy ég az arcom.

- Mindig is több voltál nekem, mint egy szimpla barát. Azért is mentem hozzád négynaponta látogatóba, amikor engedtek, s nem kellett tanulnom…

Forrón öleltem meg őt. Ekkor hirtelen eltolt magától.

- De… - dadogtam.

Rick a mutatóujját az ajkamra tapasztotta. Majd közrefogta az arcom, s egy lágy csókot adott nekem, majd elvált tőlem.

- Szeretlek – sóhajtotta.

- Bizonyítsd! – vettem magam vadul az ajkaira.

Olyan vadul csókolt, olyan átkozottul, mintha nem lenne holnap, és félne a mától…

Ismerős dalszöveg? :D Hát igaz is volt Rick-re. De még mennyire! Megőrültem érte. Képes lettem volna meghalni a karjaiban… Egyszerűen semmi többre nem vágytam, csak rá.

Alaric szemszöge:

Akartam és kész. Ezen nincs mit taglalni. Ennyi év várakozás után… Szinte kifulladásig csókoltam őt. De levegőre volt szükségünk, ezért elváltunk egymástól.

- Én… is… szeretlek! – pihegte Alice.

- Én jobban! – csókolgattam végig a nyakát is.

~*~

Másnap reggel elmentünk sétálni. Immáron kézen fogva.

- Titeket még nem láttalak erre! – jelent meg mögöttünk valaki.

Megfordultunk. Stefan Salvatore. Megismertem a gyűléseken mutatott fotókról. Vámpír. Mi más is lenne, ebben a városban ugye?

- Nem rég érkeztünk – mosolygott Alice.

- Ez esetben nem tévedtem. Újak vagytok. Nos, a nevem Stefan Salvatore – tartotta ki a kezét egy kézfogásra.

- Alaric Saltzman – ráztam vele kezet. Jég hideg volt. Igen, ő az!

- Alice Cullen – mutatkozott be szerelmem. Igen a szerelmem.

- Gyertek el az este hétkor tartott bulimra. Álarcos bál, de legalább ismerkedtek.

- Elmegyünk? – nézett rám Al.

- Elmegyünk! - mosolyogtam rá. – Köszönjük a meghívást!

Úgy is lett. elmentünk a bálba. Táncoltam párat Alice-szel, majd kicsit különváltunk ismerkedni…

Mesélő szemszöge:

A táncest a vége fele közeledett, amikor is, Alice neki ütközött valakinek.

- Jaj, ne haragudj, csak megszédültem! – mentegetőzött. A csaj szótlanul állt vele szemben. – Amúgy Alice vagyok – tartotta ki a kezét mosolyogva egy kézfogásra.
A lány meglepetten nézett rá.
- Úristen, ne!- suttogta, és hátrált egy lépést.
Ekkor jelent meg Stefan is.
- Na, milyen a party? Jól érzed magad, szívem? - kérdezte a lánytól.
Nina még mindig meglepetten állt.
- Szerintem nem ismeritek még egymást. - mondta Stefan - Alice, ő Nina Pierce. Nina, ő Alice Cullen.
- Nina?! - lépett hátra hirtelen Alice is - Mi már találkoztunk...
- Akkor, most magatokra hagylak - mosolygott Stefan és lelépett.

3.Fejezet~A majdnem beteljesedés

Nina szemszöge:

Az ablaknál álltam, mélyen a gondolataimba mélyedtem. Olyannyira nem figyeltem, hogy észre sem vettem, már régóta nem vagyok egyedül. Derick mögöttem állt, és várt…
- Azért ha legközelebb megunsz, szólj, kérlek! Talán nem hiszem azt, hogy elloptak. - mondta.
Összerezzentem.
- Sajnálom. Tudhatnád már, hogy több kell nekem ennél. - mutattam körbe - Nekem ez nem élet. Kalandokra vágyom, mint rég.
- Jahj, Nina! - nekitámaszkodott a székem támlájának - Néha rosszabb vagy, mint egy gyerek.
- Kössz, Derick. Nagyon jó fej vagy. - morogtam, és visszafordultam, hogy tovább nézzem a tájat.
Mögém sétált, szinte éreztem teste melegét, ami elég nehéz, mert köztudott tény, hogy elég nehezen érzékelhető a test hőnk. Az ablakpárkányra rakta a kezét, az enyém mellé. Zavart a közelsége. Úgy éreztem, megfulladok…
- Mesélj nekem azokról az időkről. - kérte
- Hogy? - lepődtem meg - Pont most mondtad, hogy gyerekesen viselkedek!
- Tényleg úgy viselkedsz! – védekezett - Viszont arra kíváncsi lennék, mit csináltál egész éjjel…
Elkomorodtam.
- Erről nem szeretnék beszélni.
- Ha titkolózol, semmivel nem lesz jobb. Nem bízol meg bennem?
- Őszintén? Nem Derick. Nem bízok meg benned. Soha nem adtál rá okot, hogy megbízzak. Apám legbizalmasabb embere vagy, mindent elárulsz neki. Gondolom most is alig várod, hogy hazaérjen, és elmondhasd neki, hogy az édes kislánya megint megszökött. Hát rajta! Miért nem mész egyből utána?Derick szemszöge:

Nina kezdett ideges lenni. Hallottam a hangjából, láttam, ahogy izmai megfeszülnek, szemébe vad tűz lángolt. Természetesen tudtam jól, mit csinált éjszaka. A játékait már rég kiismertem, még ha ő nem is vette ezt észre. Viszont az, hogy besúgónak tart, eléggé fájt. Soha nem azért szóltam Tomnak, mert bajba akartam keverni…Hanem…mert meg akartam védeni. Még akkor is, ha idegesítem őt. Az a dolgom, hogy biztonságba tartsam, és ezt fontos feladatnak veszem. Megvédem bármitől. Hm…talán…kezdek esetleg beleszeretni?

Nina szemszöge: Hallgat…Nyilván tudja, hogy igazam van. De soha nem ismerné be, hogy téved. Nála fafejűbb, irritálóbb egy vámpírral még nem találkoztam. Pedig sokfelé megfordultam már az elmúlt párezer évben. De már nem sokáig kell hallgatnom. Amint apámék hazaérnek, végre elmehetek. Egyedül. Mystic Fallsba. Addig pedig valahogy csak sikerül kibírnom.

- Sajnálom, hogy így látod. - szólalt meg hirtelen mögöttem Derick.

Elhúzta a kezét, és elindult az ajtó felé.

- Der… - szóltam utána.

Visszanézett.

- Sajnálom, hogy nem tudom azt nyújtani, amit szeretnél. Azért vagyok, hogy megvédjelek, nem másért. De ha nagyon szeretnéd, biztos tudsz mást szerezni a helyembe.

- Der! Kérlek, ne menj! - futottam utána.
Ám az ajtóba ledermedtem. Könyörgök neki?! ÉN?! Mi ütött belém? Azt hiszem, tényleg kezdek megbolondulni… megfordultam, és levetődtem az ágyamra. Bekapcsoltam a hifit, és maxra nyomtam a hangerőt, gondolván a zene majd megnyugtat. Tévedtem. Semmi nem kötötte le a figyelmem, mindig csak Derick járt a fejembe...

 Végül úgy döntöttem, megkeresem. A rózsakertbe találtam rá, a padon. Szinte tudhattam volna. Mindig ott van, ha valaki megbántotta. És ez a valaki mostanában legtöbbször én vagyok.

Derick szemszöge: 

Leült mellém. Nem szóltam hozzá, rá se néztem. Igazából azt se tudtam, mit mondhatnék. Szeretem őt... bár ezt sokáig, mint látszik magamnak se vallottam be. De ő nem így érez. Csak egy áruló vagyok a szemében, aki olyan, mint egy pulikutya...

 -Sajnálom- szólalt meg hirtelen.

 -Mit sajnálsz?- néztem rá értetlenül.

 -Nézd, Der....én nem úgy gondoltam. Túlzásba estem. Tudom, hogy csak a feladatod akarod teljesíteni...

 -Nem tudsz te semmit.- mordultam rá.

Meglepődött.

 -Hát akkor mondd el!- kérte.

 -Mit, Nina? Hogy nem vagyok besúgó? Hogy nem azért követlek, mert nem bízok meg benned? James éjjel megölhetett volna! És az a lány...az az Alice... nem törölted a memóriáját, emlékszik MINDENRE!

 -Ho...Honnét tudsz te az éjszakáról?- lepődött meg.

 -Kiismertem a játékaid. Nézd, Nina, én csak féltelek! Nem akarom, hogy bármi bajod essen, mert sz...- elharaptam a mondatot.

 -Miért? Semmi közöd nincs az életemhez...ha meghalok, az se a te hibád, hanem saját hülyeségem.

 -Tényleg? Apád is így gondolná? Én meg utána éljek a bűntudattal, hogy miattam haltál meg, ugye?

 -Jahj, Derick, hagyd már ezt! Semmi bajom nem esett, és nem is fog. Nincs szükségen gyerekcsőszre. Szóval ha azért vagy velem, elmehetsz...

 -Nem azért vagyok veled. Azért vagyok veled, mert szeretlek...

Nina szemszöge: 

Meglepett ezzel...soha nem hittem volna, hogy többet érez irántam, mint idegesítő nyűg. De most így végiggondolva...talán...

Felugrott.

 -Jobb, ha körülnézek.- mondta.

 -Ne Derick, Várj!- kiáltottam rá.- Én...én is szeretlek.

Meglepetten nézett vissza rám.

 -Hogyan?

Felálltam. 

 -Én is szeretlek...nem akarlak elveszíteni...még nem.

Átölelt.

 -Olyan bolond vagy néha.- mondta nevetve.

 -Tudom.- hozzábújtam. 

 -Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el...- megcsókolt, mielőtt bármit is mondhattam volna. 

Egyre vadabbul, és vadabbul csókolt... végül a nyakamat kezdte puszilgatni.

 -Ne, Derick.- suttogtam.

 -Hm...miért ne?

 -Mert nem lehet...mi...nem lehetünk együtt...

 -Miért ne lehetnénk? Ne beszélj butaságokat...

 -Mert elmegyek... amint apuék hazajönnek, elmegyek...

 -Hát menjünk.- folytatta a nyakam puszilgatását.

Ellöktem magamtól.

 -Félre értesz.- mondtam.- Egyedül megyek. Örökre.

2. Fejezet ~ Egy régi ismerős

Alice szemszöge:

Reggel, amikor felkeltem… Be voltam takarózva. Valaki járt itt…

Ki is pattantam az ágyból, hogy lefussak a konyhába, egy késért. Önvédelem, na!

Le is értem, de amikor visszamentem a szobámban ott volt…

- Csináltam neked egy kis reggelit, de ha leszúrsz, nem tudom odaadni! – tette le mosolyogva az asztalra a tálcát.

- Édes istenem, Rick! – ugrottam a pasi nyakába. – Tényleg, te vagy az?! – zokogtam a mellkasába.

Alaric Saltzman. Szomszéd srác. Gyermekkorom óta ismerem. Öt év van köztünk. Ami azt jelenti, hogy én most vagyok 16 éves, szóval ő már 21. Ó, édes istenem!

- Én vagyok az, persze – mosolygott, s homlokon csókolt. Oh, és milyen lágy volt…

- Hogy vagy? Mi újság? Csajok? – böktem oldalba.

- Te nem változtál semmit. Pörögsz, mint mindig – mosolygott.

Éreztem, hogy az arcom lángokban áll, de nem tudtam, miért. Leültünk az ágyra, s megeszegettük a reggelit, amit ő készített.

- Szóval, én jól vagyok. Szeptembertől lesz állásom, s már van másodállásom is – mosolygott.

- Egyáltalán hanyadika van ma? – vágtam a szavába hirtelen.

- 2010. június 25.

- Köszi – mosolyogtam. – Szóval, milyen állásod lesz/van?

- Vámpírvadász vagyok – Lefagytam. Úristen – És szeptembertől pedig történelem tanár leszek, abban a közép suliban, amelyikbe te is járni fogsz!

- Ééén?

- Igen te! – ööö oké biztos hogy nem!

- Na és arra még nem válaszoltál, hogy csajok terén mi újság van!

- Nem sok – vonta meg a vállát – Igazából semmi.

- Pedig olyan jó pasi lettél! És nincs senkid? – csodálkoztam.

- Amint látod – felelt kicsit zavartan. – Elmosogatok – pattant fel. – Nézz egy kis TV-t, vagy aludj fáradtnak tűnsz.

- Inkább nyűgös vagyok – húztam el a szám.

- Történt valami baj? – aggódott.

- Nem, nem semmi – füllentettem – Csak az intézet… - grimaszoltam.

- Akkor pihengess! – mosolygott, s eltűnt a boltív mögött.

Én hátravágódtam, s el is aludtam egyhamar.

~*~

Egy óra körül lehetet, amikor felébredtem. Rick ott feküdt mellettem. Popcorn-nal a kezében valami filmet nézett.

- Álmos lehettél – tett gúnyos megjegyzést.

- És ismétlem. Nyűgös – nyafogtam, majd a fejemre húztam a takarót.

- Kérsz? – mosolygott, amikor kikukucskáltam a takaró alól.

- Ühüm! – bólintottam, majd felültem. – Köszi – mosolyogtam.

Nagyban néztük a filmet és persze a legizgalmasabb résznél benyomták a reklámot…

- De jó, hogy itt vagy velem! – hajtottam lassan Rick vállára a fejem.

- Én meg örülök, hogy hazatértél! – ölelt magához. Olvadtam basszus.

- De nem maradhatok örökre itt – grimaszoltam.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett elengedve a karom.

- Megszöktem az intézetből. Kis idő kell nekik, hogy elkezdjenek keresni, hiszen „egy őrült mászkál a városban” akit meg kell állítani…

- Már nem sokáig – mosolygott sejtelmesen.

- Hm? – húztam fel a lábaim.

- Az állásom Mystic Falls-ban van. Oda kell elutaznom – felelte.

- Na ne merd azt mondani, hogy vissza kell mennem a diliházba, mert tényleg mindjárt…

- Héhé! Lassíts! Hallgass végig!

- Bocs – tettem a buksim a térdeimre.

- Szeretném ha velem jönnél. Összeszednéd az itteni cuccaid, én be megyek az intézetbe a többiért, hozzátok meg elmegyünk, amikor senki nincs otthon.

- Szóval megszöktetsz? – kerekedtek ki a szemeim.

- Persze, csak ha benne vagy…

- Benne, persze! – pattantam fel.

Alaric szemszöge:

Alice-t nem lehetett megállítani. Felpattant, s elővett egy tekercs kukászacskót.

- Kukászacskó? Komolyan? – grimaszoltam.

- Most miért? Nem is büdösek, még újak, és elég nagyok. Nincs annyi bőröndünk, hogy elég legyen mind a kettőnk ruháinak!

- Van benne valami – mosolyogtam – Na, mivel most hétfő van, szüleid nincsenek otthon menjünk el hozzátok, hogy összekapkod a cuccaid.

Úgy is tettünk szó szerint. Amikor bementünk a házba, Alice azt mondta, hogy maradjak az ajtóban, mert mindjárt jön. És igaza volt. Az ajtóból néztem mint művel. Nos, a következő kép tárult elém:

„-  Kinyitott egy zacskót. És az egyik szekrényét is. Kiemelte a polcokról a ruhákat és beledobálta.

- Amint ezzel végzet egy másik zacskót kinyitva a fiókjaiból dobálta bele a cuccokat.

- S legvégül a nagy szekrényét is kinyitotta, abból is belerakta egy harmadik szatyorba.”

Amíg ő ezt csinálta én a cipőit raktam egy szatyorba.

- Megvolnék - mosolygott. – Várj még egy kicsit!

Visszaugrott a szobájába a következőkért: Könyvek, CD-k, DVD-k, Kazetták, s egy fotóalbum. Na meg pár plüss.

- Mehetünk? – kérdeztem.

Ő csak könnyes szemmel bólintott.

- Jobb lesz így, hidd el nekem! – öleltem meg őt finoman.

- Remélem – suttogta, majd sírásban tört ki a drága.

Miután megnyugtattam hazavittem őt a kocsival, majd az bementem az intézetbe a többi cuccáért.

- Szóval, azt mondja, hogy már nem fog vissza jönni? – kérdezte az ügyeletes. Nem szimpatikus.

- Mondom. Már a városban sincs, én pedig megszabadítom magukat a cuccaitól – feleltem. – Láttam már magát valahol?

- Új vagyok, szóval nem hiszem.

- Hát jó.

Amíg Alice cuccaival robogtam haza rájöttem ki volt ő. James Connor. Státusza vámpír, szóval halál vár rá!

Hazaérve, láttam, hogy Alice szunyókál, s az egyik plüsst szorongatta a kezében. Az intézetes plüsscicáját leraktam mellé. Gondolom, azért volt nála, mert mindig azzal aludt. Olyan aranyos! Szóval, leraktam mellé és normálisan betakartam. Készítettem pár szendvicset, ami jó lesz holnapra reggelinek meg az útra, s a kihúzható kanapén megágyaztam magamnak, majd elaludtam.

Alice szemszöge:

Reggel ismét arra keltem, hogy be vagyok takarva… És velem volt az alvó társam is. Laposokat pislogva felültem az ágyon. Rick a kanapén ébredezett. Hozzávágtam a párnámat.

- Ezt miért kaptam? – nyafogta.

- Csak úgy – vontam meg a vállam. – Viccből.

Ő egyből kettőt vágott hozzám.

- Héé! Ez nem ér! – nevetgéltem.

- De de. Na tessék készülődni. Reggeli után indulunk Mystic Falls-ba. Még sok dolgunk lesz... Kell neked egy új személyazonosság. Igazolvány meg ilyenek…

- Oké! – vágódtam hátra.

Majd lassan kimásztam az ágyból. Zuhanyoztam, felöltöztem, s kimentem a konyhába.

- Csináltam forró csokit. Tudom, hogy régen szeretted! – mosolygott rám Rick.

- Most is imádom! – szökdeltem az asztalhoz.

Reggeli után Rick felpakolta a kocsit, s már úton is voltunk az új lakhelyünk felé.

Pár nap utazás és pihenés után meg is érkeztünk.

Az új házunkat egyszerűen imádom. És ez a város. Fantasztikusan misztikus…